Megatrip 2006 Vietnam-Kambodzsa-Kina

Sapa, 2006-07-11 

 

Motto: "Eta Viet Nam, eta normal"

 

A fenti sor egy orosz ösztöndjastól származik, és nagyon találó!

Lassacskán vietnami kalandozásaink végére érünk, holnap este megyünk Knába. Ennek apropóján csokorba szedtem azokat az érdekességeket, amikkel az elmúlt hónapban Vietnamban találkoztunk és megakadt rajta a szemünk. Vagy legalábbis furcsálottunk.

 

1. Ne dobj WC papírt a WC-be!

 

Vietnamban a legtöbb WC mellett található egy szemetes, ami arra szolgál, hogy a WC papírt abba dobjuk bele ti. a WC-k csövezése nem éppen fasza és már egy kis mennyiségű WC papír is dugulást okozhat.

 

2. Keskeny utcafrontos házak

 

 

A vietnami utcakép mindenhol olyan mintha a házakat valaki jól oldalba vágta volna, minek hatására azok jól megnyúltak az ég felé. Ennek az építészeti stílusnak az az oka, hogy régen a házak utáni adót az utcafront hossza alapján vetették ki és mindenki minimalizálni akarta ezt a költséget. Ma meg mindenki lépcsőzhet, mert ami nem fért el széltibe, azt ráépítették a tetejére. :)

 

3. Kéz a kézben sétálás

 

Na ez az amit nagyon nehezen szoktam meg. Vietnamban az azonos neműek érintkezése sokkal gyakoribb, mint Európában. Itt teljesen elfogadott, ha két barát vagy barátnő kézenfogva jár-kel az utcán.

 

4. Verébeffektus

 

A sorbanállást mint olyat itt még nem találták fel. És ezt is a saját bőrünkön kellett megtapasztalni. A pénztáraknál vagy akár a benzinkútnál is, kár sorokat keresni. Mindenki furakodik éppen oda, ahol egy kis szabad helyet lát. Ha meg udvariasan megkocogtatod a vállát, hogy "Öreg, tűnés mögém, én is a soromra várok" csak néz értetlenül azzal a boci szemével...

 

5. Hosszú körmök a férfiak kezén

 

Státuszszimbólum. Azt akarják vele kifejezni, hogy ők a vietnami "értelmiséghez" tartoznak és nem a kétkezi munkásosztályhoz, mert hiszen ha oda tartoznának, akkor nem tudnák megnöveszteni a körmeiket olyan "szép" hosszúra, mert az munka közben úgyis letörne.

 

6. Eldobható fogkefe

 

Ilyen biztos van máshol is, de én itt találkoztam vele először. Minden hotelben tartozék.

 

 

7. Coffee in vietnamese style

 

A felső bödönbe megy a kávé és a forró víz. A kész kávé közvetlenül a poharadba csöpög bele. Ha tejes kávét kér az ember akkor a pohár aljába kap némi sűrített tejet. Tejpor, tejszín ismeretlen fogalom itt. Maga a kávé egyébként nagyon finom. Vietnam pedig a második legnagyobb kávéexportőr a világon.

 

 

Egyelőre ennyi jutott eszembe. Majd még kiegészítem, ha eszembe jut valami.  :)

 

----------

Gergő

 

Eszembe jutott:

+1 Szemétkommandó

 

Vietnamban nincsenek szemetesek. Ha valakinek eldobni valója van, akkor csupán annyi a dolga, hogy keres az utcán egy szemétkupacot és odadobja a szemetét. Az esti órákban aztán megjhelenik az ún. szemétkommandó és összegyűjti a napközben keletkezett szeméthalmokat. Azért asszem a kuka egy fokkal jobb megoldás lenne... :)

 

Sapa, 2006-07-11

 

Ma tök jót ettünk vacsorára. Állítólag sapai specialitás.

 

Vékonyra vágott krumpli, hagymával és szalonnával összekeverve és jó sok sajttal a tetején, agyagtálban, kemencében megsütve. Nagyon finom.  :)

 

 

Sapa, 2006-07-11

 

Aki kíváncsiak a Fansipanon átélt élményeinkre, némi rákészüléssel otthon, maguk is kipróbálhatják. Ehhez nem is kell más mint a szokásos túracucc, egy lavor sár, és egy ventillátor.

 

1. Reggel 6-kor magadra öltöd a túracuccot.
2. Egy műanyag lavorban készítesz egy 30 cm mély sarat, és keversz bele némi tehénszart a hitelesség kedvéért. :)
3. Mindezzel és a ventillátorral bevonulsz a tusolóba. A saras lavórt berakod a tusoló alá, te szépen beleállsz, majd megnyitod a vizet. A hőfokra érdemes odafigyelni, hogy megfelelően hideg (esetleg langyos) legyen. A lavór sárban folyamatosan helyben jársz... Ázol és helybenjársz... Úgy két óránként fel-fel támad a szél (bekapcsolod a ventillátort fél órára). A helybenjárást nem hagyod abba. Kétóránként tarthatsz némi pihenőt amikor a tusolót és a lavrot nem elhagyva magadba tömhetsz némi kaját.
4. Délután 5 kor vége, megérkeztél a mendékházba. Átöltözhetsz.  :)

 

Haladóknak: Ugyanez nagy hátizsákkal és ködgéppel.  :) 

 

------------
Gergő

Amikor ezt a bejegyzést írom, a változatosság kedvéért szakad az eső.

 

Van egy kis jegyzetfüzetem amibe mindig fel szoktam írni az érdekesebb dolgokat hogy utána vissza tudjak rájuk emlékezni - Papi javaslatára átdolgozatlan verzióban íme a Fansipan 2 napja, némi kommenttel:

 

2006.07.08. Fansipan, 1. nap

-> 50k VND/nap helyett ha mi vesszük akkor 30k VND a jegy a hegyre + 4,5k biztosítás

-> saját guide $10/nap

-> "rövidebb" úton megyünk (hegyivezetőnk javaslatára véletlenül sem a kitáblázott úton indulunk, ráadásul lefelé - rosszat sejtek....)

   - szakad az eső, sár bokáig

   - 4x keresztül a patakon, ebből 2x mezítláb

   - ennyit egy nap még nem szitkozódtam mióta itt vagyunk

   - bakancsom szedi a lábamat

-> mozdulni nem tudunk mikor megjövünk a menedékházba

-> forró vízbe leveskocka, de fosunk tőle mint a vizipisztoly (Gergő valahonnan előkapott egy marék Maggi tyúkhúsleves-kockát, ami több mint egy hónap alatt mióta itt vagyunk számomra érthetetlen módon nem vált a honi plebs martalékává. Hegyikecske túravezetőnk hozott hozzá forróvizet, jól belaktunk levesléből, aztán Gergő kicsit hamarabb, én meg sötétedés után fostam ki az egészet - 2200 méter körül ugye illik sokáig forralni a vizet mert alacsonyabb hőmérsékleten forr és több idő míg megdöglenek a mindenféle kis úszkáló szörnyetegek, nahát ezt természetesen nem tudta a vezetőnk, dehát őneki nem is volt semmi baja - valszeg nekem sem lenne ha ezen a vízen élnék kölyökkorom óta és olyan szagom lenne mint neki.)

-> lábam felázott és felhólyagosodott, nem néz ki túl jól pedig a bakancs nagyon jól bírta a vizet

 

2006.07.09. Fansipan, 2. nap

-> lábam tropa, bukom a csúcskísérletet (>900m szintben, plusz vissza, eső szakad, sár derékig - egész éjjel esett - jobb sarkam 1 db nagy vízhólyag)

-> Gergőék negyed 8-kor indulnak, hajrá (ezt hálózsákban heverészve, nem éppen fair play módon vigyorogva írtam :) )

-> Papi jövő héten megy haza, Gergővel komolyan fontolgatjuk hogy lerövidítjük Kínát

-> Úgy érdemes jönni hogy busszal a kapuig Sapa-ból (12-13 km), onnan az első napon feljebb jutni (ez a menedékház kb 2250 méteren van, innen 900 a csúcs - felfelé még van vagy 3 menedékház útközben, ha eggyel feljebb megyünk első nap akkor lényegesen egyszerűbb a csúcskísérlet)

-> 9:15 na mamiék most értek vissza, eddig bírták :) Pettyet szitkozódnak, pakolunk és húzunk haza Sapa-ba a f...ba - spóroltunk egy napot. Esőruhát el lehet felejteni, egy patakban kell felfelé menni

-> Esőcuccal nem bíbelődünk, én: fürdőgatya fel, felül esőkabát a szél ellen, zokni bakancs aztán go. Fél órán belül cipők tele vízzel + sárral, cuppogunk hazáig. Félút felé fogok egy helomotobájt aki készséggel hazavisz $1-ért

-> Gergőék másfél óra múlva futnak be, kripli az egész banda

 

No eddig jutottam a jegyzetekkel, még be kell hoznom magam ami a tegnapot illeti, dehát mondanom sem kell hogy egész nap ejtőztünk meg regenerálódtunk - kb annyit lehetne megemlíteni hogy hány fürt banánt toltunk be az arcunkba az ágyban fekve. Este azért sétáltunk egyet, dehát a nap nagyja ultival/netezéssel meg henyéléssel telt.

 

Azt tudni kell hogy mindhárman azért relatíve tapasztalt túrázóknak számítunk, főleg erdélyi edzéssel - ide is felszerelkezve jöttünk, Hirex esőkabi, Tatonka esőnaci, frankó túrabakancs, minden mi szem-szájnak ingere - így utólag otthon hagyhattuk volna az egész kócerájt szőröstül-bőrőstül, egy nejlonzsák a végén egy lyukkal jobban jött volna. Gergő szavai a rövidre sikerült csúcskísérletről:

 

"Ez b+ egyenértékű volt azzal mintha bakancsban hátizsákkal beállnék egy lavór sárba, magamra engedem a hidegzuhanyt, közben valaki kétoldalról bambusszal jól oldalba vereget meg esetleg valami nagy ventillátort magamra fordítok hogy fújjon az arcomba hogy asziggyem megfagyok!"

 

Aki esős évszakban akar jönni ide mászni, annak javaslom a fentieket otthoni edzéstervnek.

 

SP

 

Szépen kimunkált beton fakapu

Általmennék énatiszán ladikon, ladikondeladikon (ha lenne ladik...)

Na így mentünk át végül

A menedékházban Gergő kb ennyire volt képes (én ennyire sem)

Zoknifacsarás

Mi a vezetőnkkel, balra a kitáblázott út amerre nem mentünk...

Bennszülött hegyikecske

Kisujjam dekoratív

Sarkam szintúgy

Egy napig kb ennyit csináltunk az egész marha mászás után

 

 

Ez lett volna vietnami utunk csucspontja, es reszemrol lezarasa, amde nem jott ossze... Kezdem az elejen:

 

A Fansipan 3143 meterrel Vietnam legmagasabb csucsa. Megmaszni Sapabol kiindulva lehet, ami egy hegyi varoska, a laoszi hatarhoz kozel. Foleg hegyi torzsek lakjak, a H'mong es a Dzao nemzetiseghez tartozoak vannak tulsulyban.

 

Minden jol indult. Az ejszakai vonattal erkeztunk Hanoibol (lasd Gergo irasat lejjebb), innen busszal kanyarogtunk fol Sapaba. Tiszta volt az eg, gyonyoru a taj, es meg a buszjegybol sem kellett alkudni, rogton a korrekt arat mondta a sofor (25 000). Delutan nekilattunk megszervezni a turat. En Hanoiban azt az infot kaptam, hogy helyi (nemzetisegei) vezetot lehet mar napi 100 000 dongert (6-7 dollar) fogadni, ennek szellemeben alkudoztunk. Ugy gondoltuk, vagyunk eleg tapasztaltak es erosek, hogy teherhordot, szallast ne kelljen kernunk, majd viszunk konzervet es alszunk satorban. Az utazasi irodakban viszont mar bealltak egy rutinra, nevezetesen: hoci 75 dollar, es ezert elviszunk dzsippel a hegy kapujaig, a hagora, onnan felsetalsz a menedekhazhoz, mi felvisszuk a cuccodat, kapsz meleg enni-innivalot, majd masnap felbaktatsz a csucsra, meg vissza a hazba, alszol, aztan haza. Erosen fanyalogtak es probaltak minket lebeszelni, mikor sajat szereny igenyeinket kozoltuk, miszerint hozzanak egy hegyivezetot, aztan mehetunk. Meg is untuk, ott is hagytuk oket, es lementunk a legkozelebbi nemzetisegi faluba, hogy keressunk valakit, aki hajlando felvezetni minket a csucsra. Vegul estere sikerult is megallapodni valakivel, es megegyeztunk, hogy masnap indulunk.

 

Reggel meg be kellett szerezni bizonyos papirokat, ugymint belepot a nemzeti parkba (30 000/fo/nap), biztositas (4500/fo/nap), meg az emberunknek igazolvany, majd a maszashoz felesleges cuccokat a hotelben hagyva, kiados reggeli utan nagy nehezen fel tiz korul elindultunk a hago fele. Szemerkelt az eso, de nem volt tul hideg, es kod sem nagyon. Esokabatban kifejezetten kenyelmes volt gyalogolni, bar a problemak mar kezdodtek azzal, hogy Soma labat feltorte a bakancs, igy csak lassabban tudott haladni. Az elso tizegynehany kilometert betonuton tettuk meg, addig a bizonyos hagoig, ahol a hegy kapuja allt. Kozben gyonyorkodtunk a kilatasban, bar egyre jobban esett az eso. A hagohoz kozel meg megcsodaltuk az Ezust Vizesest is.

 

A hegy kapuja a szokasos "betonfa" alkotmany, meg egy epulet, ahol a nemzeti park egy munkatarsa ellenorizte a papirjainkat, majd sok szerencset kivanva utunkra engedett minket. Eddigre mar igencsak szakadt az eso, es a kod is leszallt, vagy mi mentunk bele a felhobe, mindenesetre nem sokat lehetett latni. Utunk elso szakaszan egy kis hegyi osvenyen haladtunk fol-le, itt a bakancsaink meg alltak a sarat. Majd masfel ora gyaloglas utan elertunk egy megaradt patakhoz, amin lehetetlenseg volt szaraz labbal atkelni. Vezetonk gumiszandaljaban atsetalt a vizen, majd megfordult es vart. En minden mindegy alapon (vizesebb mar ugysem lehet a cipom) szinten atgazoltam, es rajottem, hogy tevedtem, mert a bakancsom igenis kepes volt meg tobb vizet folvenni. Amig en leultem es kiontottem a vizet a cipombol meg kicsavartam a zoknimat, addig ket mernokszeru utitarsam "hidat", vagyis pallot eszkabalt nehany fatorzsbol. Nagy buszken es szaraz labbal setaltak at rajta, de lehervadt a vigyor a kepukrol, mikor kiderult, hogy husz meterrel lejjebb ismet at kell kelni a patakon, vissza a masik oldalra. Itt mar nem volt megfelelo faanyag, igy cipojuket leveve gazoltak at a vizen. Ezt meg ketszer kellett megcsinalniuk, jelentosen lassitva a menetet. Igy vegul harom ora helyett fel otre erkeztunk a taborhelyre, vagyis annak kozelebe, a nemzeti park egy kutatoallomasahoz. Itt ugy dontottunk, hogy atazva, feltort labbal, csuromviz bakancsban, kimerulten nem sajnaljuk a 25 000 dongos szallasdijat, es megszallunk a bambuszbodejukban, a bivaksatrat meg hagyjuk a francba. Jo dontesnek bizonyult. Lehamoztuk magunkrol a bakancsot, szaraz ruhat vettunk, es vegigdoltunk a deszkakon. Nem is mentunk ki, csak mikor a vezetonk szolt, hogy kesz a fott rizs. Sotedeskor, azaz nyolc elott mar aludtunk is.

 

Ejszaka vegig szakadt az eso. Reggelre egy kicsit csendesedett, ezt kihasznalva felmasztam a hegyoldalba epitett budihoz, ami voltakepp egy deszka volt, ponyvaval takarva a kivancsi szemek elol. A karoba kapaszkodva Hofi mondasa jutott eszembe a sziberiai vecekrol*, bar a tigrisek ellen valoszinuleg a bot sem hasznalt volna.

 

A reggeli instantleves utan nekivagtunk az emelkedonek, bar Soma mar az elso szakaszon visszafordult, emesztesi gondjaira hivatkozva. O a budin guggolva gyonyorkodik majd a tajban. Mi Gergovel masztunk tovabb, a szotlan guide mogott. Az o hata volt az egyetlen, amit lattunk, annal messzebb mar csak sejlettek a hegyek korvonalai a kodben, mikozben ismet rakezdte az eso. Egy ido utan elmaradtak a fak, es csak a bozot maradt. Az ejszakai eso patakka valtoztatta az osvenyt, ahol nem vizben masztunk, ott bokan felul sullyedtunk a bivalyszarral szinezett sarba. (Egy bivaly a fraszt hozta ram, mikor hirtelen elorontott a bozotbol - a szurke dog tokeletesen beolvadt a kodbe). A ket oldalrol behajlo bambuszszalak gondoskodtak arrol, hogy mindenutt egyenletesen nedvesek legyunk, az esokopenyem pedig megadta magat a tuleronek, es szetszakadt. Masfel ora utan feladtuk, es visszafordultunk. A vezetonk vigyorgott.

 

A kunyhoban viszonylag gyorsan osszepakoltunk, es indultunk vissza a kapu fele, hogy delutan mar a hotelben elvezhessuk a meleg zuhanyt. A vezetonk most masik uton vitt minket, hogy ne kelljen atgazolni a patakon - igy csak saras, mocsaras terepen caplattunk orakon at, a hidegtol dermedt kigyokat kerulgetve. Idonkent a guide macheteja is elokerult, es azzal vagdalta a bozotot, hogy egyatalan haladhassunk. Ez a randa kes volt az egyetlen, ami visszatartott bennunket attol, hogy meglincseljuk. Jozan esszel persze belathattuk volna, hogy nem az o hibaja a mi hulyesegunk, marmint hogy esos evszakban jovunk maszni, de a jozan eszunk valahol leragadhatott a sarban.

 

A kaputol mar monoton gyaloglas volt hazaig (nem, csakazertsem fizetunk senkinek, hogy hazavigyen minket!) a betonon. Delutan otkor eshettunk be a zuhany ala. Azota pihenunk.

 

***

Reszemrol ez az utolso naplobejegyzes. Az Air France irodaban mult heten kozoltek, hogy vagy hazamegyek julius 14-en, vagy varhatok szeptember vegeig. Igy aztan Gergo es Soma nelkulem jarja majd meg Kinat. Kicsit aggodva engedem el oket, merthat egy szot sem tudnak kinaiul, es amugy is mintha kezdenenek telitodni az azsiai elmenyekkel, legalabbis egy bizonyos testreszuk. Azert nagyon nem aggodom, talpraesett gyerekek ok. Kivancsian kovetem mostantol en is a blogot,

 

Sok sikert a tovabbiakhoz,

 

Papi

 

* "Volt ket bot, az egyikbe lehetett kapaszkodni, a masikkal meg a farkasokat hessingetni odebb"

Sapa, 2006-07-07

 

Megint vonatoztunk.  :) Ezúttal Hanoiból Sapaba, ami egy hegyi városka, közel a kínai határhoz.

 

Ezúttal elkövettük azt a hibát,hogy a jegyvásárlást rábíztuk a hotel egy alkalmazottjára, bár egész nyugodtak voltunk, mert előtte azért az interneten megmutattuk neki melyik vonatra, melyik osztályra szeretnénk a jegyet. Mondanom sem kell, hogy egy másik vonatra, másik osztályra vette meg. Persze aztán jött a szokásos magyarázkodás...

 

Miben más a "local train" mint a transzvietnami járat? Lássuk csak:

 

1. Van fapados hard seater

 

 

2. Van nem légkondis soft seater. Na ilyet kaptunk mi is.

 

 

3. Van rács az ablakon. Ugyanis itt is valós veszély a kődobálás. Csak itt be is találnak a nyitott ablakon, mert néhány helyen karnyújtásnyira megy a vonat a házaktól. Mellesleg lakott területen érdemes az ablakokat becsukva tartani, mert például mi is kaptunk a nyakunkba egy vödör vizet kívülről!  :)

 

 

 

 

------

Gergő

 

 

Hanoi, 2006-07-05

 

Megérkeztünk Hanoiba. Saigonból jöttünk. Vonattal. Hosszú volt. :)

 

Na de kezdjük az elején. Hanoi Saigontól 1000 és egynéhány km re fekszik. Több lehetőség van ezt a távolságot áthidalni:

1. repcsi, de az drága
2. busz, olcsó de a sok átszállás miatt lassú
3. vonat, nem annyaira drága, és viszonylag gyors.

 

Több transzvietnami járat közlekedik, gyakorlatilag a nap minden szakában, de azok amik a legkevesebb helyen állnak meg, azok az esti órákban indulnak Saigonból és másfél nap múlva hajnalban érkeznek meg Hanoiba. Számszerűleg a másfél nap 30-40 órát jelent. Ennél lassabb vonatok is vannak, de ahhoz már extrém mazohistának kell lenni. :)

 

Mikor jegyet vettünk meg is lepődtünk milyen népszerű ez a formája a közlekedésnek. Csak a tervezettnél egy nappal későbbre kaptunk helyet és már csak "soft seater"-re. Most biztosan sokan kérdezik mi a kutya az a "soft seater".

 

Vietnamban nincsen első és másodosztály, van viszont:

1. hard seater
2. soft seater
3. hard sleeper
4. soft sleeper

 

Az első általában szó szerint fapados, a lábadnak sincs benne sok hely. Általában a hosszútávú járatokon ilyen osztály nincs is.

 

A második, amelyiken mi is utaztunk olyan ülésekkel van felszerelve, amikkel az ember általában a buszokon találkozik. Szövet huzat van rajtuk, dönthetőek és van hely a lábadnak is. Még sokat ücsörögve rajta is egész kényelmes. Az egész vagon egyterű.

 

A sleeperek csak abban különböznek egymástól, hogy a hard sleeperben 6-an míg a soft sleeperben 4-en vannak egy kabinban (egymás felett 3-an 3-an ill. 2-en 2-en a kabin két oldalán). A legalsó ágy a legdrágább és a legfelső a legolcsóbb. A középső pedig a legjobb, mert onnan még ki lehet látni az ablakon és nem is ücsörög rajta mindenki napközben.

 

A hard seater kivételével általában valamennyi osztály légkondicionált, bár pl. Hanoiból Sapaba egy nem légkondicionált soft seateren jöttünk.

 

 

<< Soft seater a transzvietnami járaton >> 

 

A vasúti váró nagyjából olyan mint otthon, koszos és zajos. Az emberek itt viszont baromi nagy  kivetítőkön lesik a szórakoztató ipar legújabb remekeiket. Ezt egyébként már más várókban (busz, rév stb.) is megfigyeltük.

 

A peronra csak a vonat indulása előtt egy órával lehet bemenni, addig le van zárva. Mielőtt felszállsz a vonatra ellenőrzik a jegyedet, és ha nagy és/vagy sok csomaggal vagy akkor segítenek felvinni és elhelyezni a csaomagtartón. A kocsik meglepően kultúráltak, tiszták voltak. Bár az már elején feltűnt, hogy nincsenek szemetesek. Mint kiderült azért nincs mert ezt (is) máshogy oldják meg: csak le kell dobni a földre és a néha megjelenő szemétkommandó időről időre felseper.

 

A hangosbemondóban vietnámiul és angolul is köszöntötték az utasokat, majd 1 óra cihelődés rendezkedés után el is indultunk. 33 óra! De hosszú lesz...

 

Indulás után kiosztottak mindenkinek két kis üveg ivóvizet és egy takarót.

 

Minden vagonban van két színes lapostévé az utasok szórakoztatására, amik mint kiderült reggel 7 -től este 10-ig nyomják a műsort. Van minden: gagyi akciófilm, néhány természetfilm, varieté, legfrissebb pop slágerek stb. Mindez még nem is lenne baj, de mindez csutka hangerővel megy. Magam is meglepődtem hogy a két laposTV gyári hangdobozai milyen fülsiketítően hangosan és mindehhez persze írtózatos torzan képesek szólni. Na persze gondoltam két, a dobhártyámra lecsapó hanghullámtámadás között, rajtam nem fogtok ki mocskok és be is raktam gyorsan a füldugómat. És vártam a hatást... De nem jött... :( Tény hogy valamivel tompultak a hangok de még füldugóban is hihetetlenül hangos volt. Egy óra múlva szerintem vietnám valamennyi édesanyja csuklott... Rettenetes volt. De tényleg!

 

<< NA is azt mondja, hogy hangos a TV! :) >>

 

Hál`istennek három óra múlva (este 10) villanyoltás volt és kikapcsolták ezt a rettenetet is. Volt aki gyékényt terített és azon aludt a földön. Mi csak hátradöntöttük az ülést és úgy próbáltunk aludni. Egész kellemes volt. :)

 

Másnap jöttek a következő kellemes meglepetések. Reggelit szolgáltak fel. Aztán ebédet és vacsorát is. Piros pont! :) Nem kell nagy dologra gondolni, a reggeli instant tészta volt, az ebéd és a vacsora pedig, rizs némi sült hússal és savanyú szójacsíra-levessel, amolyan repülőgépes stílusban.

 

 

<< Vonatos kaja >> 

 

A vonaton egyébként kultúrált mosdó és WC volt. A mosdóban volt két hideg (langyos) vizes csap ami nem ivóvíz és volt egy forróvizes automata is, ahol a teaához, leveshez, kinek mihez lehetett forró vizet vételezni.

 

 

 

Ennyi gondosan rendbe szedett log után hagyományt bontok, és most válogatás nélkül mindenféle marhaságot össze fogok hordani Kambodzsáról az eszembe jutás sorrendje szerint. Na csapjunk a lecsóba!

 

Emberek:
A helyiek érezhetően jobban tudnak angolul mint a vietnámiak (mondjuk nem nagy cselendzs), a bőrük sötétebb és más arcuk is van - én igazat adok annak az ismerősőmnek aki az út előtt azt mondta hogy szebbek mint a vietnámiak. Sokféle vágottszemű alfaj van, a mongol buyratok, japánok, vietnámiak, kínaiak, kambodzsaiak mind máshogy néznek ki, Papi állítólag meg is tudja őket különböztetni - mi is egyre jobban beletanulunk, a hájtek fényképezős Koreaiakat pl már lassan talpról is megismerjük. A mindennapi igényeket a lakosság itt is hasonló találékonysággal elégíti ki mint Vietnámban, néhány példa:

 

1. Benzinkút: 

 

2. "Elmegyek a benzinkútra telefonálni!"

A telefonfülke a benzinkút mögött látszik ugye, telefon viszont nincs benne, ez az ücsörgő nénike táskájában lapul és onnan lehet szép szavakkal (meg pénzlobogtatással) előcsalogatni.

 

3. Ha odébb van a benzinkút, akkor tömegközlekedsz: 

Ha szerencséd van, akkor azokba a kosarakba berolniznak mögéd néhány malacot, ezek előzékenyen végigröfögik az utat. 

 

4. Horgászni sem feltétlenül pecabottal járnak: 

Megjegyzem, Vietnámban a Ha Long öbölben is hallottunk távoli pukkanásokat, ezeknek a józan ész szülte praktikus megoldásoknak itt Indokínában se szeri se száma.

 

Főváros:
A fővárosban (Phnom Penh, az angolok fompen-nek mondják, a helyiek pnompeny-nek, mi ahogy sikerül, Ti meg aztán ahogy akarjátok...) megnéztük a királyi palotát, eléggé pompázatos. Rövidgatyában nem lehet bemenni valami okból kifolyólag, hosszú izémizéket lehet 1/4 dollárért bérelni $5 kaució mellett. A várost a franciák tervezték, ez a térképről is lerí - sehol egy sikátor, nagy terek vannak mindenütt, végre nincs az a nyomorgás! Furcsán jól is éreztem magam eleinte, aztán rájöttem hogy azért mert hirtelen nem másztak be minden félpercben az európai emberhez méltóan relatíve nagy személyes terembe. A közlekedés legegyszerűbb módja a tuk-tuk, amit talán motoros fogatnak tudnék leginkább nevezni - van egybeépített, állandó tuk-tuk, és van amikor egy normál mopedre aggatnak rá egy kétkerekű utánfutót egy nyergesvontatóhoz hasonló megoldással. A végeredmény ugyanaz, csak az egyiknek 3 kereke van és rendes fékereje, a másiknak meg négy és ne akarjon lejtőn lefelé menni. Phnom Penh-ben egy dollárért örömmel elvisznek A-ból B-be, akkor is ha öt dollárról indul az alku.


Snack:
Az utcán szotyi meg tökmag helyett panírolt békát meg sült kígyócskákat lehet falatozni, ehun e a hajdanán mérges csúszómászó barátságos saslik formájában:

Nem rossz! Egyéb érdekes étek még a sült pók meg a hangyasajt, ez utóbbi egy vöröshangyával dúsított, felismerhetetlen összetételű trutymák - Papi bevállalt egy kóstolást, állítólag az íze nem annyira szar mint a szaga.

 

A pókevés mekkája a wokban sült madárpók, ezt úgy készítik hogy fognak egy vagon madárpókot, kitépik a marókájukat, beszórják őket egy kosárba és kiviszik a piacra, ahol is a kosár mellé feldobnak egy wokot zsírral. Ebbe hajigálhatja az ínyenc sznob népség az eleven pókokat, akik röviddel csobbanás után elevenségüket vesztik, majd élvezetes csemegévé válnak - a lábakat egyenként letépve nagyokat cuppogva ropi gyanánt elcsócsálják, a maradékot pedig ínyenckedő arcvonások közepette behabzsolják. Sajnos még nem nyílt alkalmam kipróbálni, a piacon nem találtunk standot - lehet hogy jobban vidékre kéne menni hozzá.

 

A fej nélküli nyúzott béka különleges tudománya, hogy ki tud ugrani a tálból. A piacon egy-egy merészebb példány lefejezés meg borotválás után még megpróbálja menekülőre fogni, amikor is fű alatt kiszökken a járdára míg az árus néni a szomszéd kofával beszélget, és koordinálatlan (fejetlen?) mozdulatokkal a tópartra indul. Ezt a tudományukat folyékony zsírban való hőkezelés hatására elvesztik, viszont valamelyest megfinomodnak. Nagyon azért nem, a sült béka meglehetősen ízetlen kis vacak, lehet hogy csak nem találtuk meg eddig azt a standot ahol jól is el tudják készíteni?

 

Lehet még pl bögre sült tücsköt venni, fél dollár - húzóra nehezen megy le mert kapaszkodnak. :) Minden rajtuk van ahogy meg lettek teremtve, ízük hasonlít a semmihez.

 

Kultúra(?):
Itt a buszokon is megy a karaoke, ezzel valamiért üldöz a sors - ma Vietnámba visszafelé igaz nem volt a buszban karaoke, de az idegenvezető rá se rántott és nekiveselkedett aláfestés nélkül is... lassan komolyan kezdünk gondolkodni rajta hogy elmegyünk inkább egy csirkefarmra napszámba. Gergő szerencsére hozott otthonról egy vagon munkvédelmi füldugót, ezeket fogyasszuk keményen minden utazás alkalmával... ehun a karaoke a buszban, érdemes még megfigyelni a biciklizárat amivel a bőröndjét csukta oda valaki a kapaszkodóhoz.

 

 

Netcafé:
Túl vagyok életem legkínszenvedésesebb netezésén, amit egy 60 MB memóriával megtámogatott 233 MHz-es PII számolási-teljesítmény-Szküllája és a közismerten erőforrásbarát WinXP virtuális-memória-Karübdisze között izzadtam végig. Az érdemi munka és az eltöltött idő hányadosa valahol az 1/6 körül jár, sacc 10 percet dolgoztam egy óra alatt.

A netcafék személyzete a normál rendszergazdai (vagy minimum power user) szinthez képest valahol ott tart mint Robinson Crusoe egy hét után a szigeten a birkatenyésztéssel - megfordult már a fejében a gondolat, de azt sem tudja hogy álljon neki. A fotógarmada rendszeres kiíratása kisebb sorscsapás, most már mindenhová hosszú magyarázkodásra készülve és hidegélelemmel felszereklezve megyünk be - 2 CD megírása alkalomadtán egy órát is igénybe vesz, a mi aktív szellemi támogatásunkkal is.

 

Kellemes oldala a dolognak, hogy mindenhol rendszergazdák vagyunk - a jogosultságok fogalomköre itt szemmel láthatóan nem itta bele magát a helyiek szürkeállományába, így minden gond nélkül fel tudjuk nyomni a szükséges szoftvereket (értsd: spyware, trójai, keylogger és mail-relay agent) amikor a szükség úgy kívánja. Tipikus példa az IrfanView, mivel tud tömegesen képet átméretezni - ezt a fícsört gyakran kihasználjuk hogy ne kelljen a képeket poszterméretben küldözgetni.

 

Amúgy elfogadható teljesítményű netcafék mindenhol vannak, ha nagyon szar valamelyik akkor kicsit odébb kell menni, 1-200 méteren belül szokott akadni kielégítő színvonalú - a DVD írás/olvasás visztont még nem nagyon ütötte fel a fejét ideát, csak hébehóba találni ezzel is felszerelt helyet. Nyomtatni, faxolni, szkennelni általában lehet, a fénymásoláshoz meg külön "szalonok" vannak. Jobb netcaféban (pl itt is) van mikrofonos füles, webcam, optikai patkány - ez persze nem jelenti azt hogy mindent használni is lehet, itt pl a 10K-s kapcsolattal hajamra kenhetem a webkamerát, az optikai patkány alá meg az asztalra ragasztottak egy satufekete egérpadot, mondanom sem kell milyen remekül működnek együtt.

 

Vietnámra mindez ugyanígy igaz, annyi különbséggel hogy a gépek átlagban erősebbek meg a kapcsolat jobb, de a hozzáértés ott is ama fejetlen, nyúzott béka segge alatt van. Kedvencem az, mikor odahívod a srácot hogy valami nem megy, ő meg azzal próbálja megoldani hogy a Desktopot megrefresh-eli ötszöt-hatszor. Erről is azt hiszik mint a kígyópálinkáról, hogy ti. varázsereje van.

 

Netcafé - parkolóház kombó (Vietnámban). 

 

Nightlife:
A turisták leginkább nyugati jellegű kricsmikbe járnak inni - ilyenek minden városban akadnak, színvonalas ital- és koktélkínálattal vannak felfegyverkezve, viszont relatíve drágák. Eddigi kedvenc helyem az "Angkor What?" nevű bár Siem Riepben, ahol egy nagy melák kettétetovált indiai csapos gyerek csinálja a hangulatot, remek rockzene üvölt kellően hangosan, projektoron megy a foci vébé és a csapos srác még azt is ki tudja mondani hogy "Egészségedre!". :) Ezt egyébként azért, mert van ott egy magyar barátja aki történetesen szállót üzemeltet, kár hogy az ilyet az utolsó este tudja meg az ember - sajnos nem tudtunk találkozni, de megadtam a kontaktomat, remélem megkeres mailben.

 

Na ennyi egyelőre, most pár napig nem fogtok felőlünk sokat hallani, mert két napot vonatozunk aztán elmegyünk hegyet mászni - legfőbb ideje meghajtani itt a túrabakancsomat ha már eddig elcipeltem, Kambodzsáról még lehet hogy írok majd, meglátjuk mennyi időm lesz!

 

SP

Vietnamban a szorakozas legfobb formaja a karaoke. Ez a nalunk meltatlanul mellozott kikapcsolodasi forma abbol all, hogy az onjelolt muvesz mikrofonba enekel, mikozben az elozekeny masina biztositja szamara a zenet es kiirja a szoveget egy kepernyore. Megasztar, kicsiben. Minisztar.

 

A karaoke annyira nepszeru Vietnamban, Kinaban, es gyanitom, hogy az egesz Tavol-Keleten, hogy a DVD-keszulekek melle vasarlaskor automatikusan jar ket mikrofon is. Egy hanoi baratnomnel egesz komoly apparat van otthon, vagy husz gombbal es tekerovel. Estenkent beteszik szamos VCD-juk egyiket, es kozosen, illetve felvaltva enekel az egesz csalad, papa, mama, gyerekek.

 

Ha valaki a csaladi kor helyett inkabb barati korben szeretne eloadni kedvenc dalait, karaoke-barba megy. Ez tarsasagi esemeny, olyasmi, mint nalunk a kocsmazas, csak kevesebbet isznak es tobbet enekelnek. Karaoke-barbol ket fajta van, egyteru es szobakra osztott. Az egyteru voltakepp egy kocsma, azzal a kulonbseggel, hogy fel van szerelve egy vagy inkabb ket TV (hogy a helyiseg minden pontjarol jol lehessen latni), es az ital melle notat is lehet rendelni. Az illeto aztan, mikor ra kerul a sor, az egesz kozonseg gyonyorusegere enekelhet. Minosegi kontroll nincs, mindenkit illik megtapsolni, ami az onbizalomnak mindenkepp jot tesz. Valakit a tomeg meg inspiral is, emlitett hanoi baratnom szerint peldaul minel tobben vannak, annal jobb a buli. En termeszetes szemermessegemet alkoholban oldom, altalaban 3-4 feles mar eleg ahhoz, hogy minden joizlest sutba vagva obegassak bele a mikrofonba.

 

Eme szemermessegembol fakadoan jobb szeretem a karaoke-barok masik formajat, ahol minden par vagy barati tarsasag (egyedul ugye minek ulne be barki is) kulon szobat kap, altalaban megfelelo hangszigetelessel ahhoz, hogy a szomszed szobaval ne zavarjuk egymast. Ez azert jobb velemenyem szerint, mert itt nem kell annyit varni, mire sorra kerulunk, plusz kevesebb alkohol is eleg a batorsaghoz, elvvegre baratok kozt vagyunk.

 

A dalokat egy vaskos katalogusbol kell kivalasztani, aztan a taviranyito segitsegevel betaplalni a sorszamukat a gepbe. Altalaban eleg szutyok szintizene megy, bar ez csak akkor zavaro, ha az epp sorra kerulo amugy tudna enekelni, egyebkent ugyis mindegy. A kepernyon futo kepeknek semmi koze az aktualis dalhoz, kb. 10 percenkent ismetlodnek. Igy fordulhatott elo peldaul, hogy mikozben en epp a Yesterday-t kovettem el, a TVben bator partizanok rohantak bele a geppuskatuzbe, hogy aztan lekaszaljak oket jol; majd par perc mulva a Born to be Wild elgyilkolt dallamara bekes ozikek legelesztek egy idilli to partjan.

 

***

 

Sokszor hallottam mar rebesgetni, hogy a karaoke-barokban nem csak enekelni meg inni lehet, hanem egyeb, illegalis elvezeteknek is hodolhat a kedves vendeg. Bar mar joparszor voltam karaokezni, semmi nem utalt ra, hogy az adott intezmeny kuplerajkent is mukodne. Persze eddig mindig volt holgy is a tarsasagban, talan azert nem kaptunk ajanlatokat. Halongban jarttunkkor aztan kiderult az igazsag.

 

Az az otletunk tamadt, foleg nekem, hogy karaokezni kellene mennunk, mert hat Vietnamban ezt csak nem kellene kihagyni, a filing, ugye. Thao, kedves halongi baratnom (lasd lejjebb, Yen Tu-nal), azonban kereken visszautasitotta, hogy elkiserjen bennunket, mert tonkretenne a jo hiret, ha esetleg egy kollegaja vagy ismerose meglatna harom kulfoldivel egy karaoke-barban. Ez egy konzervativ tarsadalom. Igazsag szerint meg az utcan sem szivesen setalt velunk vegig. A volegenye a foci vb-t nezte estenkent, ugyhogy meg sem probaltuk elrangatni. Masnapra aztan megerkezett Minh, egy kozos holgyismerosunk Haiphongbol, es a baratja, ugyhogy elharult minden akadaly, mehettunk karaokezni. Amig Minh-re vartunk, mert egy kicsit elkavarodott, kiderult, hogy Thao felelme jogos volt. Soma elkovette azt a hibat, hogy szoba elegyedett egy baratsagosan odatolakodo ("Hello, where are you from, where are you going now?") vietnami fickoval, es elarulta neki, hogy karaokezni megyunk. Az illeto ranezett Thaora, fulig szaladt a szaja, es mindjart csatlakozni akart hozzank. Thaonak ez persze roppant kellemetlen volt, es elkezdte magyarazni, hogy csak baratok vagyunk, mi is ezt bizonygattuk, de a manus szemmel lathatolag nem hitt nekunk. Kozben egy kozepkoru no is kiszurt minket, (szombat este volt), lepattant a motorjarol, es o is rogton azirant erdeklodott, hova megyunk, de inkabb menjunk vele, tud egy jo helyet. Kezdtem morcos lenni, a fickonak elmagyaraztam vietnamiul, hogy nem tud rendesen angolul, azert ertette felre, amit Soma mondott neki, aztan egymas figyelmebe ajanlottam oket a banyaval es jo mulatast kivantam nekik. Joforman fel kellett tessekelni a motorra, hogy vegre otthagyjon minket. Kozben elokerult Minh is a baratjaval, mehettunk enekelni, egy kulonszobas barba.

 

Sajnos Thao-nak viszonylag koran haza kellett mennie, es vele egyutt Minh-eknek is, mert naluk szalltak meg. Igy mi harman maradtunk, de azert folytattuk a szessont. Ot perc multan nyilt az ajto, es a tulaj ovakodott be szelesen vigyorogva, nyomaban harom leannyal, akiket elozekenyen azert keritett, mert latta, hogy a masik ketto otthagyott bennunket. Megkoszontuk a figyelmesseget, de inkabb enekeltunk tovabb.

 

A vietnamiak tobbsege el sem tudja kepzelni, hogy egy kulfoldi meg egy vietnami lany lehetnek valoban szerelmesek, vagy csak baratok. Nemreg egy amerikai diak vietnami baratnojevel setalt az utcan Hanoiban, mikor valaki beszolt a lanynak. A jenki elegtetelt probalt venni, de a tulero hamarosan lenyomta, es igen csunyan elvertek (par hetig nem is jott suliba). A fent leirt halongi esetunk is inkabb ennek a felfogasnak tudhato be inkabb, mint maganak a karaoke-barnak es a hozza kapcsolodo asszociacioknak, szerintem. Mindazonaltal az azert biztosnak tunik, hogy a vietnamiak egy resze nem csak enekelni jar oda. Hogy ez a tobbseg-e, avagy a kisebbseg, nem tudom, mint ahogy azt sem, hogy a karaoke-barok mekkora hanyada kupleraj is - akit erdekel, jarjon utana.

 

Papi

 

 

Siem Reap, 2006-06-29

 

A világon minden fél órában aknára lép valaki.

 

A napokban láttunk egy érdekes dokumentum filmet Kambodzsában a térségi aknahelyzetről. Az itt hallottakat szeretném megosztani mindenkivel mert igen tanulságos.

 

Az ENSZ minden évben közzéteszi az aknákkal leginkább fertőzött országok listáját. Kambodzsa a legsúlyosabban fertőzött országok egyike (ilyenek még: Afganisztán, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Mozambik). Vietnám nincs ugyan az "elitben", de ott is komoly gondot jelentenek a fel nem robbant aknák és egyéb robbanószerek (a legutóbbi jelentések alapján 700 ezer fel nem robbant bomba található csak közép Vietnámban).

 

A világon kb. 500 fajta akna létezik, ebből több mint 50 fajta található meg Kambodzsában. A becslések 4 és 6 millió (!) darab közé teszik a számukat.

 

Területileg leginkább a határmenti területek az érintettek. Keleten ugyebár a Ho Chi Min ösvény és környéke, Nyugaton pedig a thai határvidék. Ugyanakkor a nyugati oldalon elég szépen behúzódnak az elaknásított területek az oszág belsejébe is.

 

Kambodzsában évente ~700 ember lép aknára, ez átlag napi 2 fő - ebből 100-150 körül van a halálos balesetek száma, ami viszonylag magas. A gyalogsági aknákról tudni kell, hogy az elsődleges céljuk nem az ember megölése, hanem a nyomorékká tétele - egy sebesült katona elszállítása további 2-3 főt von ki a csatamezőről, és a pszichológiai hatás is jóval nagyobb így mintha rögtön meghalna a szerencsétlen.

 

Az aknák eltávolítása igen macerás munka. De mindenekelőtt lassú. Soma éppen tegnap futott össze egy finn sráccal, aki aknamentesítéssel foglalkozott épp Kambodzsában. Az ő elmondása szerint egy aknamentesítő csapat 6-10 emberből áll, akik órás váltásban dolgoznak: a szellemi fáradtság túl nagy rizikófaktor, a munkát csak kipihenten lehet végezni. Egy ilyen csapat napi átlag 2-3 aknát tud hatástalanítani, egyenkénti kiképzésük előismeretek nélkül 2-3 hónap - a finn srác már foglalkozott aknákkal előtte, így ő két hét alatt be tudott állni, csak a helyi aknatípusokat kellett kitanulnia (Kambodzsában zömmel Kínából és Vietnámból származó aknák voltak/vannak bevetve). A munka ára a miheztartás végett: egy akna elhelyezése kb. 5 dollárba, míg eltávolítása kb. 100 dollárba kerül.

 

Mindenféle nemzetközi törekvések vannak az aknák kivonására a hadijátékokból is. Még az USA is belement annak idején, hogy 2006-ig befejezik az aknák gyártását és felhasználását, ha találnak alternatív fegyvert, de aztán jött Bush és ezt vissza is vonta gyorsan, ill. kitolta a határidőt 2010-ig.

 

Azt lehet tehát mondani, hogy a járt utat a járatlanért még véletlenül sem érdemes elhagyni errefelé.  :)

 

-----

Gergő